Első rész

Mindenkinek meg vannak a félelmei. Félhetsz a sötéttől, esetleg víztől, pókoktól. Ez mind természetes; hozzánk tartoznak. Más szemszögből nézve könnyűnek tűnik legyőzni valakinek ,pedig korántsem az. Valamitől mindenki retteg. Mindenki törekszik rá, hogy legyűrje ezt. De mi van akkor, ha a félelmed középpontjában egy személy áll? Mihez kezdesz, ha egy számodra fontos ember miatt keveredsz ebbe bele? Megveted őt.  Nincs rosszabb, mint mikor a szeretetből gyűlölet lesz. Mind ez okkal.  Az emlékek gyötörnek, kételyek merülnek fel. Sosem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Ha mások véleményét kérdeznék, egyként válaszolnának ; Boldog pár! Pedig koránt sem vagyunk azok, egyáltalán nem. Régen mindig is arról álmodtam, hogy majd eljön az a bizonyos szőke herceg a fehér lován. Hamar rá kellett jönnöm, sajnos ez itt nem mese, ez a való élet. Túl hamar kellett felnőnöm, pedig nem voltam készen rá!    Régen még boldog voltam, meg volt mindenem ;  szerető család, barátok .  De a sors nekem nem ezt szánta.  Három éve – pontosan a mai napon- megváltozott minden. Rá kellett jönnöm, hogy az apámat mindig is csak a pénz vezérelte, sosem szeretetből tette amit tett. Mivel egyedül nevelt sokat kellett dolgoznia, így rengeteget maradtam magamra . Mindig azt állította, hogy ezt csak értem teszi. Mikor haza jött mindig megpuszilta a homlokom és elmondta mennyire szeret. Nem tudhatta mennyit is jelent ez nekem .

A zuhany alatt állva a víz cseppek beborítják egész testemet. Minden porcikám remeg az előző ütésektől, megint megtette . Meddig bírom  még ezt? Az apám minden becsületét eldobva pénzért adott ennek az embernek! Hogy nem létezik ilyen? De hogy nem!  Az emberek mit sem tudva ezekről az ügyekről boldogan éldegélnek.  Mindig is reménykedtem egy szerény, de normális életben. Szerintem nem olyan nagy kérés ez; ugye? Mindegy is. Nem kaphatok szerelmet, nem mehetek egyetemre , nem vehetem meg életem első külön lakását, nem élhetek … Mindezt; miatta!

Sosem fogom elfelejteni azt a napot mikor megjelent a szobámba.

-Szia apu!- Rohantam hozzá mosolyogva egy ölelésért. – Valami baj van? – Csak most vettem észre a két bőröndöt a kezében. Nem, ezek nem az ő bőröndjei . Az enyémek! Ne ….
- Öltözz át és pakold össze a cuccaid. Most! – Hangja erőteljes és parancsoló. Mit akar ezzel elérni? Tehetetlenségemben el sem mozdulok az ajtóból, úgy állok ott mintha azon múlna az életem. Mit sem törődve velem lépked ki a szobámból. Mikor mellettem halad el noszogatás képp előrébb lök, majd tovább halad. Remélem nem tettem semmi megbocsájthatatlant. Apu még sosem viselkedett velem ilyen ridegen. Mintha egy idegen lennék számára, pedig annál jóval több! Nem tehetek mást, elkezdek pakolni. Mikor már az összes ruha – amit bele tudtam gyömöszölni a két táskába- bent volt elindultam a fürdő felé . Gyorsan ott is összedobáltam a fontosabb cuccokat és a bőröndbe rejtettem. Egyetlen egy kérdés motoszkál a fejemben újra és újra ; Miért? Bármennyire is töröm a fejem nem tudok rájönni. Nem tettem semmi rosszat. Az átlagom a suliban egész jó –fogjuk rá- de ezt már meg szokhatta volna. Mostanában még bulizni sem mentem, mivel össze vesztem a barátnőmmel , szóval ez is kihúzva. Hát akkor ?
Utolsónak felkaptam a kis táskám majd bele dobtam a telefonom. Itt az idő!
A bőröndöket fent hagyva ballagok le a lépcsőn. Apu egy tőlem pár évvel idősebb fiúval beszél. A fiú egy megvető pillantás után nyomja a köteg pénzt apám kezébe. Mi folyik itt? 
- Faith Woods. – Üdvözöl a vendégünk. Köszönés képp biccentek egyet majd kérdő tekintetem a vele szemben álló férfira szegezem. Mind hiába; nem figyel. Hirtelen megindul és az emeletnek veszi az irányt. A sejtésem beigazolódott. Pár perc múlva a bőröndjeimmel tér vissza, közben pedig kerüli a pillantásom. Mikor letette a nehezékeket a kezéből elkapta a karom és a fiú elé rángatott.
- Faith, mostantól az övé vagy!- Ez az egy mondat újra és újra lejátszódik az agyamban. Nem, nem, nem, az nem lehet! Ez csak egy rossz álom, biztosan felébredek. Fel kell ébrednem!

Az emlékek zuhatagként érnek. Milyen naiv is voltam . Sosem fogom elfelejteni az a megvető pillantás, amivel a saját szülőm ajándékozott meg mikor el hagytam azt a házat. Ahogyan azt sem, ami utána jött ….

A tükör előtt állva egyre több és több alapozót viszek fel lila foltjaim eltüntetésének céljából. Mikor sikerült nagyjából elfednem füstös szemet varázsoltam magamnak.  Sikerült, eltüntettem. Mindig is így ment. Ő üt, én hagyom. Mivel gazdag most is egy rendezvényre hivatalos, amire engem is elrángat. Szinte már meg szokott módon tüntetem el kisírt szemeim és lilába borult arcbőröm. Hajamat begöndörítve vállaimra engedem, így takarja azt, amit a ruha nem ; hegeket.  Gyorsan magamra kapom elegáns fekete ruhámat, mivel az ajtó csapódásból egyértelmű, hogy haza jött. Amilyen gyorsan csak tudom bedobálom a kis táskámba egy-két sminkcuccot és a telefonom. Gyorsan szedem a lábaim a lépcsőn, egy szava se lehessen rá.

 - Indulhatunk?- Dobja be szokásos kérdését. Egy bólintással le tudom a választ és bele karolok a felém nyújtott karba. Rutinosan indulunk meg a fekete limuzin felé, ami a ház előtt várakozik.  Joe –a söfőr- amint beszállunk gázt ad és már úton is vagyunk arra a fantasztikus eseményre!- Éljen az irónia!  Amint beérünk a rendezvény helyszínére felveszem azt a bizonyos állmosolyt. A feladat adott ; Tégy úgy, mintha boldog lennél. Az ajtón túl eszméletlen látvány fogad. Rengeteg asztal gyönyörű fehér abrosszal és vörös rózsákkal. Az egész helyiségben a virágok dominálnak, a látvány elragadó. A terem legvégén van egy színpad a zenekarnak, illetve előtte egy kisebb rész kihagyva a táncnak. Sokszor voltam ilyen helyen, de minden bizonyára ez eddig a legszebb.

 - Faith drágám! Mese szép vagy!- Hallok meg magam mögött egy ismerős hangot.

- Agatha, hogy tetszik lenni?- Fordulok az ötvenes éveiben járó nő felé. Minden illyes fajta rendezvényen társaságot szokott nyújtani számomra.

-Már ezerszer elmondtam kis lányom, hogy tegezz. – Rázza meg a fejét mosolyogva.

- Ez esetben, hogy vagy?- Kezd a mosolyom igazi lenni. Agatha mindig fel tud vidítani már csak a jelenlétével is. Olyan mintha a nagymamám lenne, néha annak is érzi magát. Mindig kíváncsiskodik hogy vagyok, miket csinálok otthon, illetve Denis-ről is és a párkapcsolatunkról. Ilyenkor mindig mosolyogva próbálom terelni a témát és a férjéről kérdezgetem.

Egész jól el beszélgettünk , de sajnos neki haza kellett mennie. Elkísértem az ajtóig majd egy ölelkezős búcsú után a mosdóba tartok. Annyira elbeszélgettük az időt, hogy elfelejtettem ügyelni a sminkemre. Remélem nem látott meg semmit az arcomon Agatha. A helyiség hál’ istennek üres. Már jól jött egy kis nyugalom. A táskámból előhalászott púdert azonnal felviszem az arcomra. Már egy ideje itt állok és a tükörképemet bámulom, de sajnos nem maradhatok itt egész este. Egy nagy sóhaj kíséretében leöblítettem a kezem és kifelé tartok. Amint kilépek az ajtón kiszúrok egy nagyon ismerős alakot; Denis.  Megint egy lányt próbál felszedni, mint minden alkalommal amikor megteheti. Már nem egyszer hozott haza is egyet kettőt. Undorodom az ilyen emberektől. A lányok pedig még reggel mosolyogva köszönnek el tőlem. Na ez az ami egyáltalán nem normális! A kis szőke előszeretettel kelleti magát az előtte álló fiút. Na nem, ne hogy már hagyjam neki. Nagy a tömeg, így csak nem merne megütni, remélem …

Mielőtt megfontolhattam volna mit teszek elindultam feléjük. Denis pont háttal volt, így csak a szőke értetlen tekintetével kellett szembe néznem.

- Denis drágám, nem igazán érzem magam jól, szerintem haza megyek. Otthon találkozunk.- Rákacsintottam és már ott is hagytam. Megcsináltam! A kis csaj azonnal faképnél hagyta, ő pedig ott dühöng egy magában. 

Gyorsan szedem a lábam kifelé, ne hogy eszébe jusson utánam jönni. Mivel a kocsi a fiú nélkül nem megy sehova gyalog kell elindulnom . Jó fél óra alatt otthon is vagyok, megoldható. Mikor egy utcával odébb érek hangokat hallok magam mögött. Valaki fut. Mire hátra fordulok már előttem áll a lihegő Denis. Ebből baj lesz! Elkapja a karomat és magához ránt. Szemrebbenés nélkül tűröm gyilkos pillantását. Pedig nagyon is félek tőle, ó de még mennyire …

- Még is mit képzelsz magadról te szajha?- Ordít rám. A lábaim alig bírtak meg tartani, de erősnek kellett maradnom. Legalábbis, látszat szerint. Egyre jobban kiabál miközben erősen hadonászott a kezével, ezzel is megerősítve mondandóját. Ez már biztos; Ő az én félelmem.

Egy váratlan pillanatban hirtelen lendül a keze ami egyenesen az arcomon hagy nyomot. Egy kisebb sikoly kíséretében rogyok a földre. Ezzel még nincs letudva minden, újra üt. Reménytelen lenne segítségért kiabálni, úgysem hallaná meg senki. Össze szorított szemekkel tűrök, mikor hirtelen abba marad. Nem merem kinyitni a szemem, talán attól félek, hogy akkor újra megütne. Hangokat hallok, elég közelről. Nagy levegőt veszek és kinyitom a szemem. Denis minden erejét össze szedve fut(?) el. Egy vele egy idős fiú áll tőlem két méterre. Erősen zihál. Valószínűleg verekedtek. De miért segített rajtam? Hiszen nem vagyok én senki …

- Jól vagy? – Térdel le hozzám az idegen megmentőm. Csak tátott szájjal nézem őt, meglep a kérdése.

- I-igen.- Dadogom el nagy nehezen ezt az egyetlen szót. Egyre csak fürkészem a fiú arcát. Gyönyörű barna szemei feltűnően csillognak a holdfényben. Barna haja felzselézve , még is össze kócolva ékeskedik a fején. Mikor ismét a szemében nézek elpirulok, hisz’ valószínűleg észre vette felfedező túrámat az arcán.

- Gyere… - Segít fel a földről és elindulunk egy kihalt utca irányába.

_______________________________________________________________

Hey everyone!

Elhoztam nektek az első részt! :) Remélem elnyeri a tetszésetek, és vissza jelzést is kapok. Nagyon jól esne. Jó olvasást!

                                                                                                               Puszi, Faith